2010.02.18. - Torkos Csütörtök 2010

Programajánló - Lejárt események

A magyar néphagyomány és szokásrend egyik kiemelt jelentőségű időszaka a Farsang. Ez a Húsvétot megelőző, Vízkereszttől Hamvazószerdáig tartó, váltakozó hosszúságú időszak számos érdekes, már-már elfeledett népszokásnak ad teret. Ilyen például a Farsang elejét jelző "regélő hétfő" vagy a "farsang farkát" jelölő három jeles nap, a Húshagyó Kedd, a Hamvazó Szerda és a Torkos Csütörtök. Az egyik ilyen népszokás felelevenítésével, a Hamvazó Szerdát követő Torkos Csütörtök újjáélesztésével szeretnénk ráirányítani a figyelmet a hagyományok csodás tárházára. Torkos Csütörtökön – annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő Hamvazó Szerdát követően ünnepeljük – ismét szabad volt húst fogyasztani, sőt bizonyos területeken a csütörtöki torkoskodás "kötelező" volt, már csak a farsangi maradékok elfogyasztása céljából is.

2010-ben ismét lehetőségünk lesz féláron kipróbálni a kiszemelt éttermet a Torkos Csütörtök keretein belül.  A programot az elmúlt években is nagy siker övezte, és évről-évre bővül a résztvevő éttermek száma, így nekünk csak ki kell szemelni a helyet, és élvezni az ízeket.

A lista január közepétől megtekinthető az alábbi oldalon:

http://www.menjunkenni.hu/

Időpont: 2010. február 18.

Helyszín: a résztvevő éttermek közül bármelyik (esetleg több is:))

 

 

Ebben a kategórába még:
  • 2009.10.02-04. - VI. Rácalmási Tökfesztivál
  • 2009.08.29 - Káposztás Ételek Gasztromómiai Fesztiválja
  • A háromnapos nemzetközi rendezvényre idén is érdemes ellátogatni. A borok, sajtok, pálinkák, őstermelői termékek és egyéb finomságok mellett a kézművesek is képviseltetik magukat. Emellett számos zene…
">2009.09.11-13. - "Szigetköz Ízei, Vármegye Borai" Fesztivál
  • 2009.12.03-06. - II. Szt. Miklós Pálinka Ünnep
  • 2009.10.24-25. - IV. Szigligeti Süllő Fesztivál
  • Legújabb hozzászólások

    Legújabb fórumbejegyzések

    • Válasz: Részt vehetek-e? - Nyereményjáték

      Szia Eliza27, Sajnos a magas nemzetközi postaköltség miatt a kiírt játéka...

      (Írta: mano) - 2010. 05 24. hétfő, 22:26

    • Részt vehetek-e? - Nyereményjáték

      Részt vehetek a nyereményjátékban, ha Ukrajnában lakok?

      (Írta: eliza27) - 2010. 05 24. hétfő, 21:45

    • Válasz: Nem kaptam meg a pontokat. - Hibabejelentés

      Szia, Abban az esetben nem ad pontot a rendszer a meghívó küldésére, ha a...

      (Írta: mano) - 2010. 05 17. hétfő, 09:43

    • Nem kaptam meg a pontokat. - Hibabejelentés

      Május l6.án és l7.én a meghívásért járó pontokat nem írták jóvá. Üdvözlette...

      (Írta: vargasandorne) - 2010. 05 17. hétfő, 08:37

    • Válasz: pont levonás - Hibabejelentés

      Szia, Köszönöm, hogy visszajeleztél. Remélem a jövőben nem fordul elő ily...

      (Írta: mano) - 2010. 05 09. vasárnap, 17:54

    Újdonságok az oldalon

    Hamarosan új kinézetet kap az oldal!
    Az előkészületek jól haladnak, és reményeink szerint szeptemberben láthatjátok az eredményt. Ha van ötleted amitől talán jobb lenne az oldal, írd meg nekünk a fórumon. Köszönjük!

     

    Új, mártások kategóriával bővült a recepttár!

     

    Minden recepthez további 2 képet is fel lehet tölteni. Pontokat továbbra is a "Főkép"-re kaptok. Reméljük így recepttáratok még színesebbé válik.

     

    A receptek részleteinél mostmár megjelenik, hogy ki készítette el, és ki tette a kedvencei közé.

     

    Lecseréltük a fórumot egy könnyebben kezelhetőre. Használjátok bátran, és várjuk az ötleteket! ;)

     

    Felhasználó követése funkcióval bővült az oldal!
    Jelöld kedvencnek a legjobb receptek feltöltőit, így könnyen követheted legújabb feltöltéseit.

     

     

    Hibabejelentés

    Kérünk, ha hibát találsz az oldalon írd meg nekünk a Kapcsolat menüpont alatt vagy a Fórumon, hogy minél hamarabb ki tudjuk javítani.

    Köszönjük a segítséged!