Bonfini – Miskolctapolca
Írta: Szandra
Bemelegítésként természetesen lecsúszott a jól bevált húslevesJ, majd főételként pasim a csábítóan hangzó barackos pulykamell, rápirított sajttal, túrógombóccal, ínyenc mártással elnevezésű csodát választotta, én pedig pármai sonkával, és bazsalikomos sajtkrémmel töltött csirkemellfilét választottam sajtmártással, és francia rakottburgonyával. Igenigen, jól látjátok, ez szerencsére olyan hely, ahol nemcsak sült krumplit, és rizst, esetleg párolt zöldséget kínálnak köretként. Ismét egy plusz pont!
A személyzet az egész este folyamán kedves, közvetlen, de egyáltalán nem tolakodó. Ennek és a kellemes környezetnek köszönhetően igazán jól éreztük magunkat. Na és persze a finom vacsorának köszönhetően, hisz az időközben felszolgált főétel nagyon mutatós, szépen tálalt és mindenekelőtt nagyon finom. Azt kell, hogy mondjam, hogy túrógombócot kínálni köretként igazán fantasztikus ötlet!
Vacsora után még elüldögéltünk kicsit egy kávé mellett, fizettünk (megjegyezném, teljesen elfogadható összeget, mindennel együtt kevesebb, mint 6000-et) aztán továbbálltunk, és sétáltunk egy nagyot Miskolctapolca helyes kis utcáin, közben megbeszéltük, hogy utolsó esténken is ellátogatunk a Bonfinibe…
- Holduvar
- Náncsi néni és az ő túrógombóca
- Péntek esti körutunk ezúttal a L’enoteca borbárba vezetett. Az Erzsébet híd és a Lánchíd között elhelyezkedő borbár nemcsak a borok széleskörű kínálatával kápráztatja el a betévedőt, de a látvány sem …">Lenoteca
Dzsungel Étterem 2< Előző | Következő >Cherry Gösser söröző és étterem - Eger |
---|