Taverna Dionysos

A lányok kóláznak, s mivel sem a Metaxához sem a borhoz nem volt érkezésem, rendeltem egy korsó Stella Artois-t. Az étlap legalább fél órás átböngészése után mindannyian dűlőre jutottunk. Mivel az ételre egy kicsit várni kell, kapunk két tiropitát (sajttal készült rétes), tzatziki mártással. Nagyon finom és csak mégjobban felcsigázza étvágyam. És akkor hozzák az ételeket. No meg kell, hogy mondjam, hogy már az illata is feledtette velem a kicsi asztalt és a miniatürizált önmagunkat! Az első falat után szinte magam előtt láttam a bor és a mámor megtestesítőjét, amint tigrisek húzta szekéren megjelenik kíséretével, akik körülötte táncolnak. Odaint nekem, és megemeli fejfedőjét, ami ezesetben egy szőlőlevelekből font koszorú volt és ott helyben bort varázsol belőle.
Andy és én borral, sok hagymával, paradicsommal készült borjút, tepsis burgonyával, más néven Stifado-t rendeltünk. Ha szó nincs is rá, de a minden falat után elhangzó apró kis nyögdécselésem arra engedett következtetni, hogy nagyon ízlik a Stifado!
Brigi viszont báránybordácskákat rendelt szintén tepsis burgonyával, aminek a becses neve Paidakia. Brigi csendben birkózott a bordácskákkal míg én próbáltam betápolni azt a mennyiséget, amit elém tettek. Nem nézett ki soknak, de felettébbmód laktató volt.
Az étel megérte az árát, ami az én esetemben 2880 forintot, Brigiében 3690 forintot jelentett. A sör sem volt kutya a maga 700 forintjával, de igazi felfrissülést jelentett a meleg nyári estén.
Mielőtt kihozták volna a számlát, apró figyelmességként minden hölgy, így mi is kaptunk egy-egy sárga rózsát. Igazán meghatódva fizettük ki a végösszeget.

Mindenesetre az étel maga volt az út a mennyország felé, aholis apró báránykák és borjúk kísérték utunkat.

Kapcsolódó bejegyzések:
  • Vendéglátóhely ajánlás
  • Búcsúparti. Szomorúan hangzik, de mégsem volt az. Megmondom őszintén, szívemhez nőtt a Dzsungel Étterem. Először jártam itt azon az estén, amikor lezárult életemnek egy meghatározó korszaka. És elkez…
    ">Dzsungel Étterem
  • Mélytengeri merülés, piranhák, mumifikálódott búvárkund és egy kétevezős csónak korhadó alja várt minket, miután a pincér készségesen asztalunkhoz kísért. Oxigénpalackra nem volt szükségünk, ugyanis a…
    ">Dzsungel Étterem 2
  • Augusztusban Miskolctapolcán jártunk, és persze hogy nem bírtunk ellenállni a kísértésnek, kipróbáltunk néhány helyi éttermet. Első esténken terepszemlét tartottunk. Úgy döntöttünk, kipróbáljuk a Kike…
    ">Bonfini – Miskolctapolca
  • Cherry Gösser söröző és étterem - Eger
Ebben a kategórába még:
  • Holduvar
  • Péntek esti körutunk ezúttal a L’enoteca borbárba vezetett. Az Erzsébet híd és a Lánchíd között elhelyezkedő borbár nemcsak a borok széleskörű kínálatával kápráztatja el a betévedőt, de a látvány sem …
    ">Lenoteca
  • Náncsi néni és az ő túrógombóca

Legújabb hozzászólások

Legújabb fórumbejegyzések

  • Válasz: Ilona szelet. - Hibabejelentés

    Ilona szelet receptjét (https://gasztrokalandor.hu/receptek/ilona-szelet....

    (Írta: mano) - 2010. 02 19. péntek, 15:21

  • Ilona szelet. - Hibabejelentés

    Nem értem a recept leírást. Lehet,hogy a barna szinü piskótán kiívül van be...

    (Írta: Silona) - 2010. 02 19. péntek, 15:08

  • Torkos Csütörtök 2010 - Általános beszélgetés

    Sziasztok, Néhány nap múlva Torkos Csütörtök. Kíváncsi vagyok, kinek hov...

    (Írta: Szandra) - 2010. 02 14. vasárnap, 22:14

  • Hibabejelentés - Hibabejelentés

    Ha hibát találsz az oldalon kérlek írd meg a fórumba, vagy küldd el nekünk l...

    (Írta: mano) - 2010. 02 01. hétfő, 10:34

  • Válasz: Várható újdonságok - Kívánságlista, ötletláda

    A fórum lecserélve. Ez azért szerintem használhatóbb lesz mint a régi. A ...

    (Írta: mano) - 2010. 01 28. csütörtök, 21:56

Újdonságok az oldalon

A bemutatkozáshoz írt szöveg megjelenik a receptjeiteknél is! Ha van már receptes blogod, oldalad írj nekünk, és kirakjuk a bannered is a receptjeidhez!

 

A receptek részleteinél mostmár megjelenik, hogy ki készítette el, és ki tette a kedvencei közé.

 

Lecseréltük a fórumot egy könnyebben kezelhetőre. Használjátok bátran, és várjük az ötleteket! ;)

 

Felhasználó követése funkcióval bővült az oldal!
Jelöld kedvencnek a legjobb receptek feltöltőit, így könnyen követheted legújabb feltöltéseit.

 

 

Hibabejelentés

Kérünk, ha hibát találsz az oldalon írd meg nekünk a Kapcsolat menüpont alatt vagy a Fórumon, hogy minél hamarabb ki tudjuk javítani.

Köszönjük a segítséged!